Egy kávé Ömer Tetik-kel. Forbes-interjú
Érdekes, milyen finom hasonlóságokat és közös pontokat lehet felfedezni nagyon különböző életutakban. Azt hiszem, még hároméves sem voltam, amikor apám eladta a Simpson motorkerékpárját, mert a motorzaj megijesztett. Ömer Tetik, a Banca Transilvania vezérigazgatója az első gyermeke születésekor mondott le a motorozásról; a motort még kamaszként, az Easy Rider című film hatására vette meg, Dennis Hopperrel, akit jó pár éve volt alkalmam meginterjúvolni, amikor Bukarestben járt.
Az interjút készítette Doru Iftime, szerkesztő-koordinátor, és megjelent a Forbes oldalán (2019. szeptember)
Hogyan döntött a bankszakmai karrier mellett? Volt valaki a családban, aki ebben az ágazatban dolgozott?
Kívülről a bankári munka kicsit merevnek, barátságtalannak tűnhet. Mit szeret abban, amit csinál? Mi ad önnek elégedettséget?
Igaz, a bankszakma számokról szól – kamatokról, mutatókról, pénzügyi megtérülésről. De minden, ami körülöttünk van, kapcsolatban áll egy bankkal, a finanszírozással – legyen szó lízingről, hitelről vagy bármilyen más kölcsönről. Öröm látni, amikor ügyfeleink gyarapodnak, fejlődnek. Szeretem azt gondolni, hogy hozzájárulunk az üzleti környezet fejlesztéséhez, a romániai vállalkozói szféra alakulásához.
Az egyik fontos irány, amelyben az ön által vezetett bank aktív, a vállalkozói ökoszisztéma támogatása. Kacérkodik valamilyen formában az önálló vállalkozással?
A Banca Transilvaniánál végzett munkámnak komoly vállalkozói eleme van. Egyelőre azonban nem látom magam saját cég indításában. Hat év BT-nél töltött idő után is úgy érzem magam, mint az első napon, és inspirálnak az új projektek, valamint az új ügyfelekkel való kapcsolat. Annyi tennivalónk van még a BT-nél és a romániai bankszektorban, hogy úgy érzem, itt van a helyem, itt tudok a legtöbbet hozzátenni. Talán 15-20 év múlva elgondolkodom egy saját vállalkozáson. Majd meglátjuk. Ez részben a környezettől, részben a pillanatnyi bátorságtól is függ.
Mit csinál a szabadidejében?
A szabadidő a családé, ezért igyekszem úgy szervezni, hogy minden szabad perc a gyerekeké és a feleségemé legyen. Három kicsi gyermekünk van – Aris két-, Selin hét-, Deniz pedig majdnem kilencéves. Ők a legfontosabb energiaforrás számomra. Sokat utazom, elég elfoglalt – és elkötelezett – vagyok, ezért úgy alakítom, hogy minden szabad pillanat a gyerekeké legyen. Szeretem a zenét, szeretek a családommal utazni, olvasok – próbálok nem csak üzleti és menedzsment témákat, szeretem a szépirodalmat; kedvenc szerzőim közül Neil Gaiman, Neal Stephenson, George Orwell, de JK Rowling is. Emellett nagyon érdekesnek találom Yuval Hararit. Olyan szerző, aki forradalmi elméletei révén gyorsan ismertté vált: a történelmet a jövővel, az antropológiát a technológiával kapcsolja össze. Lenyűgöz az a tehetsége, hogy nagyon bonyolult dolgokat egyszerűen tud elmondani, és így sok emberhez eljuttatja őket. Harari bizonyos értelemben megváltoztatta, ahogyan ma a jövőt és az emberiséget látjuk.
Meséljen egy kicsit azokról az elfoglaltságokról, amelyeket a gyerekekkel együtt csinálnak.
Elsősorban megpróbáljuk felkelteni az érdeklődésüket, megtalálni a szenvedélyeiket, és segíteni, hogy legyenek hobbijaik. Azt keressük, mihez van kedvük, és azokat a dolgokat csináljuk, nem mi erőltetünk rájuk valamit. Deniz gitározik, és jól kosárlabdázik, illetve focizik, Selin énekel, mindannyian járnak úszni… Aris pedig már most ügyesen pattogtat – ki tudja, lehet, hogy ő lesz az első élsportoló a családunkban.
Említette, hogy elfoglalt, és nagyon a munkájára koncentrál. Nagy a felelősség és a nyomás az ön munkájában. Hogyan kezeli a stresszt?
Alapvetően a pozitívumokra koncentrálok. Egy dolog hitelkártyákról vagy fogyasztási hitelezésről beszélni – az túl pragmatikusan hangzik –, és egészen más, ha úgy mondjuk: ünnepi ajándékokról, lakásvásárlásról vagy egy nyaralás megtervezéséről van szó. Másfelől hiszem, hogy a stressznek is megvan a szerepe a teljesítményben: nem érsz el ugyanazt az eredményt, ha teljesen ellazulsz. Vezetőként remélem, sikerül nem átterhelnem a nyomást vagy a stresszt a kollégáimra.
Pénzzel dolgozik. Mit jelent önnek a pénz?
25 évvel ezelőtt, a pályám elején a pénz szükséglet volt. Ma egy eszköz, amellyel dolgokat lehet megvalósítani. Szeretek egy idézetet az amerikai Forbesból: a pénz a fejben legyen, ne a szívben.
Van olyan üzleti modell, amelyet különösen nagyra tart? Olyan személy, akit csodál?
Az üzleti világból régóta figyelem és csodálom Warren Buffettet. A korához képest elképesztő energiával bír, és emberi, természetes módon közelíti meg a problémákat, noha a világ minden táján, sokféle ágazatban cégek százait irányítja. Folyton olvasok róla, igyekszem követni, mit ír róla a sajtó. Itthon pedig nagyra értékelem Horia Ciorcilă urat (a Banca Transilvania alapítója – a szerk.), csodálom a kitartását, ahogyan a befektetéseit kiválasztotta, az etikát és a szilárd elveket, amelyekre a teljes pályafutását építette. A BT szervezeti kultúrájának egyik megalkotója – a bank teljes, 25 éves történetében mellette volt, és megmutatta, mit jelent egy romániai vállalkozói sikertörténet.
Tudom, hogy szereti a motorokat. Úgy olvastam, van egy Fat Bobja.
A motorozás az egyik szenvedélyem. Már kamaszként is motort szerettem volna, miután láttam az Easy Ridert.
Nagyon érdekes, hogy ezt mondja, sok évvel ezelőtt volt alkalmam interjút készíteni Dennis Hopperrel.
Dennis Hopper rendkívül érdekes ember volt – nemcsak színész, hanem műgyűjtő is… Szóval régóta vágytam motorra, és amikor lehetőségem nyílt rá, vettem egyet, és kicsit átalakítottam.
Ért a barkácsoláshoz?
Kicsit. De amikor megszületett az első gyermekünk, azt mondtam, más felelősségeim vannak, jobban kell vigyáznom magamra és a családomra – és eladtam a motoromat. Pár év után azonban meggondoltam magam. Ez egy olyan szenvedély, amelyet a feleségemmel közösen osztunk, és ő bátorított is – azt mondta, ennyi munka után megérdemlek egy kis kényeztetést. Most van egy Fat Bobom. Sajnálom, hogy nem jut annyi idő a motorozásra, mint szeretném, de néha már az is vigasztal, hogy ott áll a garázsban. És egy rövid gurulás is mindig élmény. Erdélyben gyönyörűek a tájak, Bukarestben viszont nem nagy öröm közlekedni – sem autóval, sem motorral.
Az autósok nem nagyon figyelnek a motorosokra.
Ez egy tanulási görbe: egyre több a motor és a robogó, a sofőröknek pedig még meg kell szokniuk őket. Egy jó szabály, amit a forgalomban is megtanultam, és amit a szociológiai kutatások is megerősítenek, hogy emberként és sofőrként nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy olyasmit vegyünk észre, amit nem is keresünk. Másképp mondva: könnyebben látjuk meg azt, amit keresünk. Amikor forgalomban vagy, belenézel az oldalsó vagy a belső visszapillantó tükörbe, és egy autót keresel a tekinteteddel – nem egy motorost. Nyáron érdemes arra is figyelni, hogy lehet ott egy motor vagy egy robogó is.
Autó vagy motor – melyik áll közelebb a szívéhez?
A motort jobban szeretem, de az autó praktikusabb – legalábbis Bukarestben, ahol elég szeszélyes az idő. Télen nem motorozik az ember, nyáron túl meleg van… A robogót talán gyakrabban használom, azzal akár öltönyben is be tudok menni a bankba.
Ez a kép tetszik. Mondhatjuk, hogy rajong az amerikai autó- és motoriparért?
Legalább 2000-ig az amerikai autóipar a teljesítményre helyezte a hangsúlyt, nem a kényelemre és a kezelhetőségre. Az autók egyszerűek voltak, és amatőrként is meg lehetett rajtuk csinálni kisebb javításokat, nem feltétlenül kellett szervizbe menni. Ha kényelmet és sok gombot akarsz, európai autót veszel. Az amerikai autókat azért szeretem, mert baráti viszony alakul ki velük. Hűséges maradsz hozzájuk, megtartod őket, nem válsz puszta fogyasztóvá. A V8-as hangja pedig addiktív, lenyűgöző.
Ha kívánhatna valamit…? Mit szeretne megtenni, ami még nem sikerült?
Szeretnék a családdal egy hosszú utat tenni lakóautóval.
Lakóautóval vagy vontatott lakókocsival?
Lakóautóval. A mediterrán térségben. De van még néhány feltétel: néhány hónapos utazásnak kellene lennie, a gyerekeknek kicsit nagyobbnak kellene lenniük, hogy szép emlékeik maradjanak… Nekem pedig kevésbé kellene elfoglaltnak lennem, hogy ennyi időre ki tudjak szakadni a munkából. Most ez lehetetlennek tűnik. Valahol azt gondolom, már csak a berögzült elképzelések lebontásáért is megérné egy ilyen út: mi, „corporate”-ban dolgozók, amikor stresszesek vagyunk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Görögország, Spanyolország vagy Portugália a csodaszer. Szerintem egy 2–3 hónapos túra igazolja vagy cáfolja, hogy a boldogság egy jó kávéban vagy a korrekt kapcsolatokban rejlik a barátokkal és a kollégákkal. Lehet, hogy így van, lehet, hogy nem. De ki kell próbálni.
Egy jellemvonás, amely önre jellemző, és amelyet szeretne továbbadni a gyermekeinek.
Tiszteld a másikat – ezt tanultam a szüleimtől. Mindig gondolj a másik emberre, az ő helyzetére, és tiszteld azt. Tartsd szem előtt, milyen hatással vannak másokra a gesztusaid, az ötleteid vagy a hozzáállásod.
Ha elölről kezdhetné, ugyanazon az úton menne? Változtatna valamin?
Nehéz kérdés. Szerencsés embernek tartom magam: szép családom van, három gyermekem, egy feleségem, akit szeretek, és egy munka, amelyet örömmel és szenvedéllyel végzek… Félek is belegondolni, hogy bármin változtassak; egy másik út valószínűleg azt jelentené, hogy ma nem itt tartanék. Inkább azt mondanám, megismételném a múlt hibáit, ha ez vezet oda, ahol most vagyok.