Az írás a #BlogulBT-n megjelenő elemzéssorozat része, amelyet dr. Andrei Radulescu, a Banca Transilvania makrogazdasági elemzési igazgatója készített, és a bankolás ebben az évtizedben jelentkező kihívásairól szól.

Az elmúlt évtizedek során számos kihívás érte a nemzetközi monetáris-pénzügyi rendszert, olyan környezetben, amelyet strukturális tényezők és példátlan – endogén és exogén – sokkok határoztak meg.

Folytatódott a globalizáció, és ez a tendencia felgyorsult Kína csatlakozása után a Világkereskedelmi Szervezethez, valamint a technológiai fejlődésnek köszönhetően az IT-forradalom és a digitális forradalom beépülésével. A világgazdaság az elmúlt évtizedekben erőteljesen bővült, döntően a feltörekvő és fejlődő országok – köztük Kína, amelynek súlya a WTO-ba való belépést követően tovább nőtt – hozzájárulásának köszönhetően. Ennek részeként Kína szerepe a világgazdaságban látványosan erősödött: részesedése a globális GDP-ből az 1990-es évek eleji 2%-ról napjainkra 17%-ra emelkedett.

Ami az endogén és exogén sokkokat illeti, ezek közé tartozik a 2007-ben kirobbanó Nagy Recesszió – a második világháború óta legsúlyosabb világszintű gazdasági-pénzügyi válság –, valamint a napjainkban átélt pandémia, a száz éve példátlan globális egészségügyi krízissel együtt.

Nem utolsósorban, a 2007-ben az USA-ból kiinduló pénzügyi-gazdasági válság középtávú következményei nyomán megjelentek a kriptopénzek, kibontakozott az árnyékbankrendszer (shadow banking) és felbukkantak a fintech-cégek – mindezeknek a bankszektorra és a monetáris politikára egyaránt hatásuk van.

Mindezek ellenére – a viszonylag rövid, két évtizedes időszakban lezajlott nagy horderejű változások, az amerikai dollár reálárfolyamának gyengülő trendje és az USA-ban az államadósság GDP-hez viszonyított arányának rekordközeli szintekre emelkedése dacára – a nemzetközi monetáris-pénzügyi rendszer architektúrája lényegében változatlan maradt: továbbra is az amerikai dollár dominálja.

Példátlan nemkonvencionális monetáris programok és a jegybanki eszközök növekedése

A Nagy Recessziót, majd különösen a koronavírus-járvány kitörését követően paradigmaváltás ment végbe a monetáris politikában. Mit jelent ez:

• Gyakorlatilag a világ vezető gazdaságainak jegybankjai példátlan nemkonvencionális programokat indítottak a kockázati percepció stabilizálására, a pénzügyi rendszer széttöredezettségének ellensúlyozására és a finanszírozási költségek tartósan alacsony szinten tartására – mindez alapvető feltétele a példátlan sokkok (a második világháború óta legsúlyosabb pénzügyi válság és a száz éve nem látott globális egészségügyi krízis) utáni gazdasági újraindulásnak.
• Az USA-ban és az euróövezetben a jegybanki mérlegek 2007 után, majd főként a pandémia kitörését követően számottevően nőttek. 2020. február végétől 2021. szeptember végéig az amerikai jegybank teljes eszközállománya több mint 100%-kal, megközelítőleg 8,5 billió dollárra emelkedett, míg az euróövezeti jegybank eszközállománya több mint 75%-kal, 8,3 billió euróra bővült.
  
  

A jegybanki eszközök alakulása az USA-ban és az euróövezetben

Források: az USA Federal Reserve (FED) és az Európai Központi Bank (EKB)

A nemkonvencionális monetáris programok hatásai

• Ezek a példátlan, nemkonvencionális jegybanki programok kisebb mértékben csapódtak le a reálgazdaságban. Igaz, hogy hozzájárultak a befektetési kockázati percepció stabilizálásához – ami az újraindulás szempontjából kulcsfontosságú –, amit a pénz forgási sebességének csökkenő trendje (történelmi mélypontok) is tükröz.
• Ugyanakkor erőteljesebben jelentek meg a pénzpiacokon és az ingatlanpiacon, az USA-ban, az euróövezetben és világszinten egyaránt, amit a részvényindexek és az ingatlanárak robusztus emelkedése mutat. Például az USA 20 legnagyobb metropolisztérségében a házárak júliusban éves összevetésben 20%-kal emelkedtek; ez rekordütem, magasabb, mint a Nagy Recesszió előtt tapasztalt ráták.
• Továbbá, a 2007-ben kirobbanó pénzügyi válságot követően egyszerre láttuk a bank- és pénzügyi rendszerek szigorúbb szabályozását – hogy középtávon elkerülhető legyen egy újabb összeomlás –, és az állam agresszív gazdasági beavatkozását mind a fejlett, mind a feltörekvő és fejlődő országokban. Ennek következtében az államadósság/GDP arány napjainkra jelentősen, rekordközeli szintekre nőtt.

Ide sorolható az Obama-adminisztráció által a pénzügyi válság után bevezetett banki eszközvásárlási program, de főként a kormányok világszerte a pandémia nyomán elindított, kiterjedt programjai.

Fiskális ösztönzés a koronavírus-járvány nyomán

Forrás: Nemzetközi Valutaalap (IMF)

Másfelől a két sokk (a pénzügyi és az egészségügyi válság) a lakosság megtakarítási rátájának emelkedéséhez vezetett.   

Lakossági megtakarítási ráta (USA vs. euróövezet)

Forrás: Bloomberg

A vállalatok nyeresége az elmúlt évtizedekben jelentősen, rekord szintekre emelkedett. A folyamatot a világgazdaság növekedése és a pénzügyi szférában uralkodó kedvező környezet támogatta.

Az amerikai vállalatok nyeresége (billió dollár)

Forrás: Bloomberg

Okok és következmények

A cikkben említett tényezők az elmúlt években szerkezeti változásokat hoztak a bankszektorban (világszinten és Európában, beleértve Romániát is), többek között az alábbiakon keresztül:

• példátlan likviditástöbblet felhalmozódása, ami a bankszektor számára lehetőségköltséget jelent;
• a szabályozás szigorítása;
• a komplex, magas kockázatú műveletek visszaszorítása, és az óvatos, prudens hitelezés előtérbe helyezése;
• a tőkealapok megerősítése;
• a pénzügyi-bankszolgáltatások digitalizációjának előtérbe helyezése.

A bankszektor kihívásairól szóló sorozat következő cikkei:

• Felhalmozódó likviditási többlet a bankszektorban
• A bankszektor eszközstruktúrája – fejlemények az euróövezetben
• Szerkezeti változások a romániai bankszektorban a nagy pénzügyi válság után
• Kilátások a bankszektor számára